A Kamov Ka-50 harci helikopter és változatai, 4. rész

Egy hosszú negyedik résszel folytatódik a Ka-50 ismertetője, mely tetőtől talpig sorra veszi a típus valamennyi technikai részletét. A sorozat első része ITT, az előző pedig ITT.

 

A Ka-50 műszaki részletei

Szerkezet

A helikopterek között a Ka-50 érdekes helyet foglal el, már csak a koaxiális rotorrendszere miatt is. De repülőgépszerű kialakítása és egyéb megoldásai is gyakran a szokásostól eltérőek.

 

A törzs három darabból áll (orr, középső, illetve hátsó rész), és zömök formája inkább emlékeztet a Szu-25-ösre, mint a Mi-24-esre. A központi rész (a centroplán) a törzzsel egybeépített szárnyakat foglalja magába, és a harci repülésben viszonylag szokatlan módon négyzet keresztmetszetű. A teherviselő szerkezet nagyobb részt a szokásos alumínium ötvözetekből áll össze, hagyományos hossztartókból és keresztirányú merevítő bordákból. A külső formát adó burkolati elemeket ezek hordozzák. A Ka-50 esetében azonban nagy mennyiségben használnak kompozit polimer műanyagokat is, a szerkezeti tömeg mintegy 30%-át kitevő mennyiségben. Ez a tervezés idején, bár nem egyedülálló, de előremutató megoldás volt, és nagy arányt jelentett, különösen, hogy ezek 40%-a a teherviselő szerkezet részét képezi. Az alkalmazástól függően, a szénszálas műanyag elemeket vagy egy rétegben, vagy két réteg és közte PSP-1 jelű, méhsejt szerkezetű kitöltéssel használták fel. A Kamov értékelése szerint a kompozitok miatt az adott elemek 20-30%-kal könnyebbek, mintha fémből készültek volna, élettartamuk 2-2,5-szerese azokénak, ráadásul növelik a megbízhatóságot és a túlélőképességet. A gyártás munkaigénye 1,5-3-szor kevesebb ezeknél, mivel kevesebb alkatrészből áll össze egy adott elem, és ezért kevesebb kötés (szegecselés, hegesztés akár), valamint szerelési előkészítés és tervrajz szükséges. Amiről ez az elemzés nem tesz említést, az viszont a minden bizonnyal nagyobb költségek és a későbbi, nehezebb javíthatóság sérülések esetén – utóbbira márpedig számítani kell egy harci helikopternél. A gyártás könnyítése érdekében a műanyag paneleknél igyekeztek olyan egységeket kialakítani, hogy azok laposak legyenek, vagy legalább csak egy-egy ív mentén görbüljenek, ne legyen többszörös törésük.

759.jpg

Fent a 012-es szemből, illetve lent az egyik szériagép (024) ugyanonnan nézve

14524.jpg

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A Kamov Ka-50 harci helikopter és változatai, 3. rész

A Ka-50-est bemutató sorozat harmadik részében súlyosbodik a rivalizálás a Mi-28-assal, miközben hosszas értékelő repüléseket végeznek, és sajnos két, halálos kimenetelű lezuhanás is történik – avagy a nehéz orosz ’90-es évek. A sorozat első része ITT, az előző pedig ITT.

 

Az állami tesztek következtek tehát, 1984-ben. Először mindkét típussal 27-27 felszállást végeztek, melyek célja a repülési teljesítményük közvetlen összevetése volt. A Kamov előzetes stratégiájának megfelelően, azzal, hogy gépük június 21. és szeptember 20. között letudta ezt a szakaszt, jóval megelőzte a Mi-28 csak szeptember 17-én kezdődő, és a következő év április 19-éig átnyúló periódusát. Ezen repülések megerősítették a V-80 fölényét.

Ekkorra viszont eldurvult a szovjet hadiiparon belüli rivalizálás. Már ’84 februárjában a Repülőgépipari Minisztérium utasította a Progressz (Haladás) Repülőgépgyárat a Mi-28 sorozatgyártásának előkészítésére. Ez tehát hónapokkal az állami tesztek előtt történt! A Távol-Keleten, Arszenyev városában (Vlagyivosztoktól mintegy 200 km-re, északkeletre) található üzemben akkoriban Mi-24-eseket készítettek. Ezzel homlokegyenest ellentmondva, még azév december 11-én a GoszNIIASz, a CAGI, a CRII-30, valamint a, [Szovjet] Légierő 8., Cskalovról elnevezett Kutató Intézete (ma: az Orosz Föderáció Védelmi Minisztériumának V. P. Cskalovról elnevezett Repülőkísérleti Központja, rövidítve: GLIC) közösen javasolta a V-80 rendszeresítését, Ka-50 néven. A program nagy támogatója, Kutahov marsall 1984. december 3-án elhunyt. Tehát a Milt az ipari oldalról, a Kamovot a katonairól támogatták, de annyira, hogy végül egyszerre mindkét új típus gyártását elrendelték, alig pár hét különbséggel. Bár a V-80 sem volt épp sorozatgyártásra kész, a Mi-28-asnál is számos hibát találtak a bírálók. Az ezekre részben reagáló, újabb, harmadik prototípus építését csak 1985-ben kezdték el. Kutahov tekintélye nagyon hiányzott a Kamovnak ahhoz, hogy lezárhassák a súlyos rivalizálást.

story-of-black-shark-02-14-680x407.jpgA 011-es V-80 nem irányított rakéták indítása közben, már a Skval és a Merkurij súlymakettjével (forrás)

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A Kamov Ka-50 harci helikopter és változatai, 2. rész

Az új Kamov harci helikopter további tervezési elveinek áttekintését a Mi-28-assal való verseny kezdete követi – jó sok kiegészítéssel. Az előző (első) rész ITT.

 

További tervezési elvek

Noha nem képezte a kiírás részét, de a Kamov vizsgálta a V-80 légiharc-képességeit is. A vállról indítható légvédelmi rakéták levegő-levegő verziói által az új típusok képessé váltak elsősorban az ellenség helikopterei, de másodlagosan bármilyen légi cél kis hatótávú leküzdésére. A vadászgépekkel szembeni védelmi lehetőségek fejlesztése is ide tartozott. A teszteket a GoszNIIASz részleges szimulátoraival végezték, és a Kamov gyári pilótáinak a vadászgépek elleni harc vizsgálata során a Szuhoj berepülőivel kellett megküzdenie.

 

Nem volt újdonság a rá irányuló figyelem, de kiemelt szerepet kapott a (harci) túlélőképesség javítása is. Ez jelentős hatással volt a főbb és belső rendszerek, vezetékek, eszközök elhelyezésére, anyaghasználatra és sok másra is, ezért nem konkrét tervezési részletnek tekinthető, hanem magasabb szintű kérdésnek. E téren kapóra jöttek a koaxiális rotorrendszer már felsorolt előnyei, közülük is főleg a farokrotor hiánya és a kisebb törzs, de az egyfős, azaz kisebb fülke is.

Sok, napjainkban már alapvetőnek tekintett elvet kellett érvényesíteni a részletes tervezés során. A távolabbról nézve egyszeres hibatűrésnek is nevezhető elgondolás alapján a helikoptert érő egyetlen találat lehetőség szerint nem okozhatta egyik lényeges rendszer kiesését sem. Ehhez a hajtóműveket egymástól távolabb, a törzs tetejének két oldalára helyezték. A hidraulikus vezetékeket és a vezérlés tolórúdjait a nagyobb helyközű beépítésen túl páncélozták, utóbbiakat még a műszakilag szükségesnél vastagabbra is készítették. A rotorlapátok kettős főtartókkal készültek, és a belső rendszerek közül a fontosabbakat is duplikálták. Az üzemanyagtartályokban poliuretán hab töltötte ki a belső teret a robbanások megakadályozására, és tűzgátló védelem került a tartályok és a körülöttük lévő belső terek közé. A meghajtást úgy tervezték, hogy a gép eleve képes legyen a repülési tartomány nagy részét egyetlen hajtóművel is elérni, és a transzmissziós rendszer a kenőolaj teljes elfolyását követően még 30 percig kenés nélkül is kibírja. A pilótát nem csak a kabin igen erős páncélozása védte passzívan, hanem a teljesen egyedülálló, egyéni mentőrendszere is (K-37-800, lásd később részletesen). A műszerek, repülési és harcászati rendszerek lehető legnagyobb részét is a páncélvédett, az átlátszó részeken golyóálló üvegezést kapó kabinon belülre igyekeztek telepíteni. A szintén a GoszNIIASz tervezte, komplex védelmi intézkedések fejlesztése során a kemény kerámialapokból álló, könnyebb páncélzatot fémre cserélték vissza, mivel úgy találták, hogy előbbi a találatoktól széttörve, súlyos sérüléseket okoz a gépnek. (Ez hasonló, csak „egyrétegű” jelenség, mint a nagy hadihajóknál a találat hatására a páncélzat belső részéről leváló törmelék repeszhatása.) Inkább réteges, üreges, fémből készült páncélzatot alkalmaztak. A védelemnek ezen kívül, a gép teljes egészén ki kellett bírnia 12,7 mm-es lőszerek találatát, de még a 20 mm-esekkel szemben is nagy ellenálló képességet vártak, különösen a jól védett fülkénél.

 

Kapcsolódott az előzőhöz a könnyű kiszolgálhatóság elve. Egy tábori körülmények közt (is) üzemeltetendő típusnál ez sem tekinthető újdonságnak, de a Kamov itt is komoly fejlesztéseket végzett. Ehhez a – már nem meglepő módon – kifejezetten erre a célra létező állami központ, a NIIERAT segítségét vették igénybe. Ez a Repülőgép-üzemeltetési és Karbantartási Tudományos Kutató Intézet (НИИ Эксплуатации и Ремонта Авиационной Техники) volt.

Azért az ilyen intézetek létezése láttán nem annyira csodálkozik az ember, hogy csődbe ment a Szovjetunió.

nyitva.jpegFent a szerelőnyílásokkal alaposan teletűzdelt V-80. A jó hozzáférhetőség alapvető volt a kiterjedt elektronikával ellátott típuson. Alul közelebbről a hátsó rész (források: fenti, lenti)

pic_21.jpg

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A Kamov Ka-50 harci helikopter és változatai, 1. rész

Az első, repülőeszközzel foglalkozó, és még a techstory blogon rekord olvasottságot produkáló bemutatóm, az AH-56 Cheyenne története után ismét egy forgószárnyas típusról lesz szó, de ezúttal a vasfüggönyön túlról. A Kamov máig egzotikusnak ható harci helikoptere, a Ka-50 ismertetője következik.

50_nyito.jpg

A V-80 előtt

Miután 1972-ben szolgálatba állt a később méltán híressé vált Mil Mi-24 (nyugaton: Hind), a hidegháborús tempót tartva máris megkezdték az utódját keresni. Egyrészt abban az évben csak augusztusban ért véget a legfontosabb ellenfél, az USA hadseregének AAFSS projektje, vagyis a fejlett AH-56 Cheyenne kompaund harci helikopter programja. Ez a korszerű és igen erős fegyverzetű repülőeszköz nem csak fedélzeti rendszerei, hanem repülési teljesítménye révén is nagyságrendi előrelépést ígért, amire természetesen válaszolni kellett. Ugyan a fejlesztést beszüntették a költségtúllépésre hivatkozva, de máris jött az Advanced Attack Helicopter program helyette. Világos volt, hogy a nyugati trend a jó manőverezőképességű, elsősorban páncélelhárító feladatú helikopter létrehozása, és ez egyáltalán nem állt távol az ettől függetlenül is folyamatosan fejlődő, alakuló szovjet elképzelésektől sem. A nagyméretű deszantteret magával cipelő Mi-24-esnél egy sokkal fürgébb, és jóval erősebb, egyúttal korszerűbb fegyverzetű harci helikopterre körvonalazódott az igény. Korábbi terveiket is felhasználva, az új – bár továbbra is meglehetősen képlékeny – elvárásokhoz igazítva, mind a Mil (OKB-329), mind az addig főleg haditengerészeti és polgári célokra tervezett helikoptereket gyártó Kamov (OKB-938) iroda megkezdte a munkát.

 

A Kamov részéről sem volt előzmények nélküli a tervezés, mivel már a Mi-24-est eredményező program során bemutatták a Ka-25F típust, a későbbi nyertes ellenfelét. A Szovjet Haditengerészetnél szolgáló, tengeralattjáró-elhárító feladatú Ka-25 alapján felvázolt F (Ф, фронтовой, azaz „frontvonalbeli”) már 1966-ban készen állt a rajzasztalokon. A napjainkban is modern kinézetű gép az új orr miatt nem nagyon emlékeztetett bumfordi elődjére, és GS-23, törzs alatti, 23 mm-es gépágyújával, hat UB-16-57 rakétakonténerrel és ugyanannyi Falanga páncéltörő rakétájával nagyon komoly fegyverzetet hordozhatott. Ugyanekkor a Mi-24-est még csak 12,7 mm-es fedélzeti fegyverzettel tervezték. Az eredeti, négypontos futóművet csúszótalpak váltották. A légierő jól fogadta a terveket, de végül a két pilótás, szintén 8 főt is szállító Ka-25F helyett a jobban fejleszthetőnek ítélt (hajtómű, célzórendszer és Sturm rakétarendszer) Mi-24-est választották – utólag nézve ezért egyáltalán nem lehet hibáztatni az illetékeseket.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….