Részletek az amerikai légierő 2021-es költségvetéséből

A nyár közepén, az újabb sorozatig egy rövid, nem technikai jellegű poszt következik, ezúttal a korszerű hadviselés költségeiről, mégpedig az USA adataival. Persze nem áll távol ez a terület sem a blogtól, mivel szinte minden, bemutatott eszköznél vagy rendszernél szóba kerül, hogy mennyi pénz jut rá, vagy, hogy túl drágára sikerült, illetve csak egyáltalán, általános megszorítások miatt nem volt pénz egy új változatra, hajtóműre, bármilyen fejlesztésre.

Az Amerikai Egyesült Államok költi a legtöbbet a világon haderejére. Ezt a költekezést millió módon lehet elemezni, és más nemzetekéhez hasonlítani. Ezúttal a thedrive.com/the-war-zone két írása alapján vetünk néhány pillantást e, nagyjából 705 milliárd dolláros összeg (az íráskor kb. 220.000 milliárd forint) egy részére.

A számok a 2021-es költségvetési évre (mely 2020. október elsején kezdődik és 2021. szeptember 30-án ér véget) vonatkoznak, a Pentagon javaslata szerint.

 

A légierő repülőgép-beszerzései

Kezdésnek a nemrég befejeződött A-10 ismertetőhöz kapcsolódó számok. Jelenleg 9 század repüli a típust, melyből a légierő – saját bevallása szerint – hatot tudna fenntartani megfelelően. Ez egyben az újragyártott szárnyak programjának leállítása lett volna. Ezt a Kongresszus nem hagyta, de jelenleg a Légierő (USAF) a 44, legöregebb Varacskos Disznó kivonását javasolja. Ezzel 7 század maradna meg (6 helyett), és 109-ről 65 tagúra csökkenne az új szárnyakat igénylő példányok listája. Így a most meglévő, 283 Warthogból 239 maradna. Ezen kívül, megint csak tervben van valamilyen könnyű, légcsavaros csapásmérő rendszerbe állítása is. Erre a különleges műveletek parancsnoksága (SOCOM) kért 100 millió dollárt, melyből az első öt ilyen gépét megvenné. Most hivatalosan „armed overwatch aircraft”-nak nevezik ezeket. Várhatóan a Sierra Nevada Corporation A-29 Super Tucano vagy Textron AT-6 Wolverine típusok egyike kapja majd a megrendelést, melyet lehet, hogy még azon nyomban egy 75 db-os, újabb követ. Ezzel együtt, maga az USAF lemondott a kategória beszerzéséről, csak tesztelésre, értékelésre, képzésre venne 2-2 db-ot a fenti két gyártmányból. Mindez az A-10 hosszabb távú rendszerben maradását vetíti előre.

at-6.jpg

(forrás)

Az AT-6, mely a T-6 Texan II kiképzőgép felfegyverzett változata. A precíziós fegyverzethez jókora szenzortorony társul – akárcsak a harci helikoptereken, pl. a Ka-50/52 esetében

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A Fairchild-Republic A-10 csatarepülőgép, 8. rész

Ezúttal a Warthog bemutatja képességeit az öbölháborúban, ami meghatározónak bizonyul a jövőjére nézve. Ezt követően a ’90-es évek kivonásairól és kisebb konfliktusairól, illetve a feltárt szerkezeti problémákról lesz szó. Az új évezred elhozza a korszerűsített A-10C verziót, ami oroszlánrészt vállal a terrorizmus elleni háborúban, de egyúttal a Varacskos Disznónak folyamatosan a teljes kivonás lehetőségével kell szembenéznie. A sorozat előző része ITT, az első pedig ITT olvasható.

 

A Hog az öbölháborúban

Mint ahogyan a blogon korábban is, a harci bevetéseket csak röviden érinti a sorozat. Az itt szereplő számok főként a Jenkins-féle ismertető adatai, kivéve elsősorban az F-111-esekre vonatkozóak.

Az AirLand Battle koncepció és a hidegháború vége miatt úgy tűnt, az A-10 nem lesz hosszú életű. Azonban a Kuvaitot lerohanó Irak nagyjából 4000 harckocsival rendelkezett a háború előtt, és ugyanennyi tüzérségi eszközzel, és összességében a világ negyedik legnagyobb hadereje volt. Ilyen páncélosmennyiségnél nem lehetett igazán kérdéses, hogy bevetik az A-10-eseket. Vagyis erre gondolna bárki utólag, de akkoriban bizony egy darabig ez kérdéses volt, mert az USAF az F-16-osokkal akarta megoldani a dolgot. A koalíciós erők főparancsnoka, Schwarzkopf tábornok közbelépésére volt szükség ahhoz, hogy a Hogok bekerüljenek az áttelepített légiarmadába.

Így hét Tactical Fighter Squadron vonult fel a típusból, A-10-esek és OA-10-esek egyaránt. Egy századot kivéve, amiben 12 gép volt, papíron mindegyikük 24-gyel rendelkezett, ami összesen 156 db lenne, de – különféle tényleges létszámokkal – 152, más források szerint 144 gép került ki Irakba. Ezek 7445 fegyveres bevetés és 1310 fegyvertelen felszállás során, 98,67%-os megbízhatósággal repültek (azaz ekkora arányban tudtak fegyvert bevetni, amikor erre szükség volt). Ez az összesen 8755 feladat a teljes koalícióra vonatkozó számok 16,5%-át jelentette, és a fegyveres felszállások 18%-át. Tipikusnak tekinthető fegyverzet volt 2×2 Maverick (a tripla függesztőkön), 2×1 rakétablokk, és 1 pár Sidewinder valamint az ALQ-119 konténer – meg persze az Avenger gépágyú. Ezzel 783.595 db API lőszert lőttek ki, ami durván 233 tonna DU-t jelent. Jellemző a bizonytalanságra ennek hatása terén, hogy a különféle tanulmányok ekkor 10 és 70% közé tették a becsapódás következtében aeroszolizálódott urán arányát. Az USAF által indított Maverick rakéták 90%-át, ugyancsak 90%-os találati valószínűséggel, a típus lőtte ki, ebből 1692 db B-t (TV) és 1628+203 D+G-t (IR) nappal, és további 1500 D-t éjjel.

Ez mindjárt jelzi, hogy bizony az A-10-esek éjjeli bevetéseire is sor került, noha a LASTE módosításon kívül erre igazából korlátozottan volt alkalmas a típus. De a légierőnél feltalálták magukat a katonák, és ilyenkor az AGM-65D-k infrafejét használták elektrooptikai konténer helyett. Ez a kisméretű kijelző és a fejrész szűk látószöge miatt nagy kihívást jelentett. A megtalált célokat a világítóbombákkal fényárba borították, hogy ne csak a Maverickeket lehessen ellenük használni. De ezen kívül, amikor hiány mutatkozott a csapásmérő típusoknál, akkor bizony az A-10-eseket a tőlük – akkor még – elvileg távol álló BAI, tehát lefogó bevetésekre is befogták. 10 órára is nyúló, Scud rakétákat felkutató és megsemmisítő feladatokra is szép számmal indultak. Ezek során igazán kihasználhatták a jelentős, levegőben tölthető időt. Részt vettek harci kutató-mentő akciókban is, amik során volt, hogy egy küldetés során négyszer végeztek légi utántöltést. Az OA-10-esek pedig a nekik szánt, célkereső-megjelölő feladatokat végezték. Mindezzel a típus megmutatta sokoldalúságát.

walk.jpg

(forrás)

1991 márciusában Szaúd-Arábiában egy helyen volt az összes, áttelepült A-10. Ezt az angolban elephant walknak hívott, tömeges harcigép-felvonulás mintájára Hog Walknak is hívták. Így említik a hasonló, kisebb, ilyen alkalmakat is

peanut.jpg

(forrás)

A háborúra készülődve egy-két A-10-est átfestettek a zöldes Euro I-esről világosabb színűre, mint például ezt a gépet a 917. TFW-ből. Ezt itt Peanut, azaz Mogyoró néven emlegették. Azonban valamiért a parancsnokság elutasította az ötleteket, és maradt a sivatagi környezetbe nem illő, sötétzöld szín

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Rakétaindítás deluxe, 2. rész

A folytatásban egy régi ötlet felmelegítése, és katonai 747-esek sokasága. Az első rész ITT.

Az arsenal plane koncepció

De ha nem atomtöltetű robotgépekre gondolunk, hanem hagyományos fejrészű fegyverzetre, máris más a helyzet. Ez az arsenal plane, tükörfordítással, de az ötletet így is jól visszaadva, az arzenál repülőgép. Vagyis egy olyan repülőgép, ami rengeteg fegyvert hordoz, és távolról bocsátja őket útjukra, általában valamilyen előretolt célmegjelölést biztosító kapcsolat segítségével. A lényeg a nagy tűzerő.

 

Az arzenál repülő egy verziójának, vagy akár előfutárának tekinthető a szállító-bombázó (transporter-bomber) elképzelés. Az első bombázógépekből lettek szállítógépek az első világháború után, majd a ’20-as, ’30-as években terveztek több típust is, mely szállítógépnek készült, de bombázóként is bevethető volt (pl. Ju-52, SM.81). Tulajdonképpen ezúttal is erről volt szó: a teherszállítók nagy kapacitását ki kellene használni fegyverek célba juttatására. Az elv annyival kiegészült a CMCA-hoz képest, hogy a repülőgép a háborús helyzettől függően használható lenne felszerelés és katonák szállítására is, de palettákon a rakterébe lehetne tolni fegyvereket is, melyeket, persze tisztes távolságból, útjukra bocsáthat.

foas5.jpg

A C-130 Hercules is szóba jöhetne, mint szállító-bombázó, de a rendelkezésre álló nagyobb szállítógépekhez képest kisebb a teherbírása, utazómagassága és a sebessége is. Utóbbi kettő lényeges lehet a hajtómű nélküli siklóbombák megfelelő kioldási távolságának elérése érdekében (forrás)

Egy kattintás ide a folytatáshoz….