A Projekt 949 osztályú, szovjet SSGN és változatai, 5. rész

A 949-esekről szóló sorozat utolsó előtti részében az osztály javasolt módosításairól, különleges átalakításáról, utódairól, valamint a stratégiai szerepéről esik szó. Az előző rész ITT, az első ITT olvasható.

Egyelőre a linkek és a formátum a korábbi oldalra hagyatkozik.

Két félbemaradt és egy átalakított Antej

A már súlyos pénzügyi helyzet közepette, 1993. szeptember 2-án fogtak hozzá a K-135-öshöz, ami 1995-ben kapta a Volgográd nevet. Három év múlva, amikor 49%-os készültségi fokon állt, az építést leállították, de csak 2012-ben bontották le. Elemeit, anyagát más programokban használták fel, így például nyomásállósági tesztekhez. Épp így járt társa, az 1993, de talán 1994 áprilisában megkezdett K-165, vagyis a Barnaul. Ez 30-40%-ig jutott el, és ugyanúgy 2012-ben darabolták szét. E két egység gyári száma 675 és 676 volt.

Az eredeti, 20 darabos tervhez képest tehát készült két Projekt 949, tizenegy 949A, megkezdtek még kettőt, illetve egyet 09852-esként fejeztek be. Ez végül is összesen 13 elkészült SSGN-t jelent, amiből egy elveszett, négyet pedig már véglegesen kivontak. A gyártó ország összeomlásához képest ez nem rossz eredmény, legalábbis a számokat nézve. A csúcsot 1997-ben érték el, amikor 11 állt egyszerre szolgálatban. Általában a két legfontosabb flotta, az Északi és a Csendes-óceáni között egyenlő számban oszlanak meg 949A-k. A valós harckészségük persze már más lapra tartozik az előző 30 évben, főleg annak is az első kétharmadában, de jelentős ütőerejük így is kétségtelen volt végig.

k-135_es.jpg

(forrás)

Fent: elöl a Volgográd, hátul a Barnaul torzója. Lent: balról jobbra ugyanaz a sorrend

135_es_165.jpg

(forrás)

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A Projekt 949 osztályú, szovjet SSGN és változatai, 1. rész

Nem volt előre megtervezve, de a szovjet haditengerészeti stratégia egyik alapeleme, azaz a tömeges, hajók elleni robotrepülőgépekkel végrehajtott csapás egyik újabb oszlopa következik a blogon. Az egészet nagy mértékben támogató és összefogó, Legenda műholdas célfelderítő rendszer, a Tu-22M bombázók, illetve a többfeladatú, de e téren is félelmetes Orlan/Kirov osztályú csatacirkálók után ezúttal a Projekt 949 osztályú atomtengeralattjáró ismertetője következik.

És rokon még a blogon ezzel a kvázi-sorozattal a robotrepülőgépes bombázók elhárítására tervezett F6D Missileer posztja.

 k-141_kursk_k.jpg

(forrás)

 

Szuperszonikus csapás merülésből

1967-ben állt szolgálatba a K-43, a Projekt 670 osztályú (nyugaton: Charlie), hajók elleni robotrepülőgépekkel felszerelt, nukleáris tengeralattjáró (SSGN) a Szovjet Haditengerészetnél. Ezeket a 60-70 km effektív hatótávú P-70 Ametiszt, majd később P-120 Malachit, szubszonikus robotrepülőkkel látták el, minden esetben 8 darabbal. Már abban az évben megkezdték az előzetes tanulmányokat, előkészítendő a következő, az amerikai hordozókötelékek elleni harcra szolgáló osztály megtervezését. Erre mindenképpen szükség is volt, mivel a következő évben, 1968-ban már megkezdődött a Nimitz osztályú, immár atommeghajtású hordozók első, névadó példányának építése az Amerikai Egyesült Államokban. 1974-ben állt szolgálatba az anyahajós tengeralattjáró-elhárító Lockheed S-3 Viking, felváltva a lassú S-2 Trackert, miközben a szárazföldi telepítésű P-3 Orion járőrtípust is rendszeresen modernizálták. A CBG, azaz a Carrier Battle Group (hordozó harccsoport) mellé kirendelt vadásztengeralattjárók egyre korszerűbb típusaival együtt ezek a fejlemények azt jelentették, hogy egy SSGN több száz kilométerre szorult a célpontját jelentő anyahajótól, ha biztonságban akart maradni. Ezért egy 500-550 km hatótávolságú, új, nagy robotrepülőgépre, és azt ezt hordozni képes tengeralattjáróra lett szükség. Ennek az új SSGN-nek a méretét pedig az általa bevethető robotgépek száma is alapjaiban befolyásolta. A jövőben várható volt ugyanis a hordozókötelék légvédelmének erősödése, természetes reakcióként a szovjet fenyegetésre. 1974-től szolgálatba is állt az F-14 Tomcat, és ez az E-2 Hawkeye AWACS típussal együttműködve messzire kitolta a támadó robotrepülőgépeket is lelőni képes vadászvédelmet. Ugyancsak növekedtek a kísérőhajók légvédelmének lehetőségei is, ami végül is az Aegis rendszerű cirkálókban csúcsosodott ki.

f-14as_vf-84_flying_over_uss_theodore_roosevelt_cvn-71_1989.jpg

(forrás)

A szovjetek erős fenyegetést láttak a Nimitz osztályú hordozókban és a rajtuk települő, F-14 vadászgépekben. Az 1988-89-es képen a CVN-71 Theodore Roosevelt felett száll el két Tomcat a közismert VF-84 Jolly Rogers századból

Egy kattintás ide a folytatáshoz….